Még két nap mozgás – célegyenesben az Európai Sporthét
Budapest, 2026.09.29. Sporttudományi konferencia, több ezer iskolát megmozgató Magyar és Európai Diáksport Nap, éjszakába nyúló veszprémi sportfesztivál, UEFA Grassroots-hét és országszerte több mint 1800 regisztrált mozgásprogram – eseménydús napokon van túl az Európai Sporthét. A szeptember 23–30. közötti #BeActive kampány azonban még nem ért véget: szerdáig több mint 120 rendszeresen látogatható program közül válogathatnak azok, akik a Sporthét utolsó napjait is aktívan töltenék. Bízva természetesen abban, hogy ez az aktivitás szokássá válva folytatódik a következő hetekben, hónapokban is.
Szeptember 23-án Veszprémben, a Pannon Egyetemen szakmai programmal rajtolt el az Európai Sporthét. A Sporttudományi Konferencia az oktatás felelősségét, a rendszeres fizikai aktivitás szerepét, valamint az iskolai és egyetemi sport lehetőségeit állította középpontba. A kutatók elemezték a legfrissebb fizikai aktivitást vizsgáló Eurobarometer eredményeket, amely egész Európában, és hazánkban is pozitív változásokat mutat, 13 %-kal csökkent a Magyarországon soha nem sportolók aránya. A szakértők összehasonlították az iskolai kompetenciafelmérések és a NETFIT adatbázist eredményeit és megállapították, hogy egyértelmű összefüggés van a fittségi állapot és a tanulmányi eredmények között.
A szakmai nyitányt pénteken a diákok követték: szeptember 25-én rendezték meg a Magyar és Európai Diáksport Napját. Az idei program kiemelt témája az aktív közlekedés volt, arra ösztönözve az iskolai közösségeket, hogy a gyaloglás, a kerékpározás, a rollerezés és más aktív közlekedési formák ne csak egy-egy rendezvényhez, hanem a hétköznapokhoz is hozzátartozzanak. Az eseménysorozat európai jelentőségét mutatja, hogy Glenn Micallef, az Európai Bizottság generációk közötti méltányosságért, ifjúságért, kultúráért és sportért felelős biztosa a Diáksport Nap előestéjén személyesen vett részt a belgiumi kiemelt európai eseményen, és külön üzenetben is mozgásra buzdította a fiatalokat. A macheleni rendezvényen a Magyar Diáksport Szövetség részéről Veress Réka elnökségi tag és egyben az Európai Sporthét magyarországi koordinátora, valamint Kónya Márton, az Európai Diáksport Napja projektmenedzsere vett részt.
Szombaton Veszprémben, 2026-ban az Európa Sportrégiója címet viselő városban folytatódott a Sporthét egyik leglátványosabb hazai programja. A Pannon Egyetem és az Európai Sporthetet koordináló Nemzeti Diák-, Hallgatói és Szabadidősport Szövetség (NDHSZ) szervezésében az az egyetem sportpályái, az ActiCity és az Erzsébet-liget térségét hat órára megtöltötte a #BeActive Night: közel hatvanféle sport- és mozgásprogram várta a gyerekeket, fiatalokat, családokat és a régebb óta fiatalokat is.
Az este egyik különleges eleme az Olimpiai Értékek a Nevelésben Program, az OVEP – Értékek és Generációk országos kihívásának záróeseménye volt. A Magyar Olimpiai Bizottság kezdeményezéséhez kapcsolódó játékos állomásokon a kiválóság, a barátság és a tisztelet nem elméleti fogalmakként, hanem közös élményeken és kihívásokon keresztül vált kézzelfoghatóvá. Ugyanezek a gondolatok kerültek középpontba egy izgalmas kerekasztal-beszélgetésen is, ahol Czene Attila olimpiai bajnok úszó, az NDHSZ elnöke, Kiss Balázs olimpiai bajnok kalapácsvető, Iváncsik Gergő 16-szoros magyar bajnok, kétszeres olimpiai negyedik helyezett kézilabdázó, valamint dr. Abonyi János, a Pannon Egyetem triatlonista, Ironman rektora osztotta meg személyes tapasztalatait és gondolatait arról, mit jelentenek ezek az értékek a sportban és azon túl.
A Magyar Labdarúgó Szövetség hazai koordinációjában rekordrészvétellel pörög az UEFA Grassroots-hét! Az Európai Sporthéthez kapcsolódó programsorozat idén is azt mutatja meg, hogy a labdarúgás jóval több a versenysportnál: közös élmény, mozgás, játék és közösség. Közel 40 klub több mint 70 eseménnyel csatlakozott a kezdeményezéshez, a szervezők pedig több mint 10 000 résztvevőre számítanak országszerte.
Az Európai Sporthét alatt és az egész szeptemberi kampányban települések, iskolák, sportegyesületek, egészségfejlesztési irodák, edzők és helyi közösségek százai mutatták meg, milyen sokféleképpen lehet aktívnak maradni. A klasszikus sportprogramok mellett közösségi séták, nyílt edzések és egészen különleges kezdeményezések is helyet kaptak: Dabason például a #BeActive Sportnapon még mentett kutyákkal közös sétára és kamionhúzásra is lehetőség nyílt.
És még nincs vége. Az Európai Sporthét hivatalosan szeptember 30-ig tart, a #BeActive Mozgástérképen pedig a következő napokra is több mint 120 rendszeresen látogatható mozgáslehetőség közül lehet választani. Érdemes tehát még egyszer körülnézni a kínálatban, kipróbálni valami újat, vagy egyszerűen csak elindulni sétálni, futni, kerékpározni.
Az Európai Sporthét idei üzenete – Be Active Your Way, vagyis légy aktív a saját módodon – éppen erről szól: nincs egyetlen jó út a mozgáshoz. A lényeg, hogy mindenki megtalálja azt a formát, amely örömet ad, és amelyet az Európai Sporthét után is magával tud vinni a hétköznapokba.





